2019. október 17. és 19. között került sor a Praetor Szakkollégium évek óta tervezett kirándulására, melynek célpontja a mesés osztrák főváros, Bécs volt. A csütörtök reggeli félhomályban hagytuk el a cívisvárost negyvenhat hallgató társammal, valamint Falusi Bernadett tanárnővel és Bordás Péter tanár úrral. Az út kellemes hangulatban telt: beszélgettünk, honfoglalóztunk, a legelvetemültebbek pedig szolidaritást vállalva előadáson sínylődő otthon maradt társaikkal, tanulásra adták fejüket, a következő héten ránk váró „munka zh”- ra való tekintettel. Az utazás során összesen kétszer álltunk meg fél órára pihenni egy-egy benzinkúton.
Kora délután érkeztünk meg Bécsbe és első utunk a Hundertwasser-házhoz vezetett, amelyet az utcáról csodálhattunk meg. Ezek után busszal a belvárosba mentünk és a délutánt az ott található nevezetességek rohamtempóban való megcsodálásával töltöttük. Bécs belvárosa az a hely, amelyet nem lehet nem leesett állal meglátogatni, főleg ha először jár ott az ember. Sajnos művészettörténeti ismereteim meglehetősen korlátozottak, így én egy épület külsejét tekintve annyit tudok megállapítani, hogy „szép vagy nem szép”. Márpedig Bécsben minden szép, sőt varázslatos. A 19. század elevenedik meg az ember szeme előtt, minden épületről a jól ismert Habsburg kétfejű sas vigyázza az arra haladók lépéseit, a homlokzatokon pedig Ferenc József nevével találkozunk lépten-nyomon, hirdetve, hogy ez az épület bizony Őfelsége jóságos uralkodása alatt építtetett.
A fárasztó nap után este megtértünk hajlékunkba, egy belváros közeli hostelbe, ahol 8 fős szobákban voltunk elszállásolva. A szállásra túl sok szót fecsérelni nem érdemes, mindannyian tudtuk, hogy nem a helyi Hilton Hotel elnöki lakosztálya fog várni minket, viszont a célnak tökéletesen megfelelt, az ágyak kényelmesek voltak. Az estét sokan (köztük tanárnő és tanár úr) társasjátékkal töltötték, mások beszélgettek a teraszon, megint mások édes álomba szenderülve gyűjtöttek erőt a következő napra.
Másnap reggeli után busszal indultunk a kirándulás központi programjára: az ENSZ Központ (UNO City) meglátogatására. Itt egy vidéki repteret megszégyenítő ellenőrzést követően (de viszonylag gyorsan) bejutottunk az épületszárnyakkal körülhatárolt udvarra, melyen egy szökőkutat, az ENSZ 193 tagállamának lobogója ölelt körül. Innen indult a vezetésünk két csoportban (sajnos mivel a művtöri órák mellett az angol leckékről is gyakran hiányoztam, így a magyar nyelvű asszisztenciát választottam), melynek során bejártuk az épületet, megnéztünk egy konferencia termet és sok-sok információval lettünk gazdagabbak. Ezt követően az egész csoport közösen egy előadáson vett részt, ahol megtudhattuk, hogy mit is csinál tulajdonképpen az ott székelő IAEA (Nemzetközi Atomenergia-ügynökség). A tanulságos és interaktív szeminárium után az ott található étkezdében költöttük el ebédünket, amihez igen alkalmi áron jutottunk hozzá, tekintve, hogy a Központ nem osztrák felségterület, így teljesen adó-és vámmentes övezet.
A délutáni program elég rugalmasnak bizonyult, buszunk a Schönbrunni-kastély előtt tett ki minket és mindenki eldönthette, hogy a kastély parkjában sétálva tölti el az időt, a kastélyt bejárva várja ki az indulást, vagy pedig felfedezi a kastély parkja mögötti állatkertet. De volt pár kalandor, aki inkább gyalog (vagy tömegközlekedéssel) a belvárosba ment és ott foglalta el magát. Én és még vagy 13 társam az állatkertet választottuk, annak ellenére, hogy zárásig csupán kb. 3 óránk maradt. Az állatkert nagy területen sok szép és egzotikus állatnak ad otthont, de az idő hiányában kicsit rohanósra kellett fognunk a tempót. A megbeszélt időpontban a busznál találkoztunk, ami visszavitt minket a szálláshelyre.
Egy ilyen önjelölt sörszakértő mint én, nem mehet el Ausztria mellett (pontosabban nem jöhet el úgy onnan) anélkül hogy az ottani sörökbe bele ne kóstolna. Sajnos sokak által nem elég megbecsült az osztrák sörkultúra, pedig ők is rendelkeznek olyan komoly tradíciókkal e téren mint a németek vagy a csehek, csak körülöttük sokkal nagyobb a hype. Lényeg a lényeg, aki Bécs ízeit kívánja felkeresni, az mindenképpen csapjon le egy korsó csapolt Ottakringert a bécsiszelet után (de ha lehet még a sacher-torta és a bécsi cappuccino előtt). Visszatérve a kirándulásra, péntek este a fent említett négy tételből a sört és a bécsiszeletet sikerült kipipálnom, a másik kettőért pedig majd jövőre visszamegyek. Az este egyébként hasonlóan telt, mint a csütörtöki.
Péntek reggel összepakoltunk és megindultunk, na nem haza, mert még volt hátra néhány program ahhoz, hogy teljessé váljon a hétvége. Utunk Kittseebe (Köpcsény) vezetett, ahol részt vettünk egy csokigyár látogatáson (nem,nem olyan volt mint a Charlie és a csokigyár című filmben), majd az ajándékboltban édes emlékeket vásárolhattunk magunknak. Következő (és egyben utolsó) állomásunk Pozsony volt, ahol sajnos a rossz időjárási viszonyok miatt nem tudtunk annyi időt eltölteni, mint terveztük, de a várba azért sikerült felmenni. Ebéd után hazafelé vettük az irányt, és az esti órákban megérkeztünk Debrecenbe.
Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki részt vett a szervezésben, különösen tanárnőnek, tanár úrnak és a Szakkollégium elnökségi tagjainak, hogy egy ilyen rendkívüli programon vehettünk részt, és ilyen jól érezhettük magunkat. Szükség van az ilyen programokra a szakmai ismeretek bővítése mellett azért is, hogy mélyebben megismerjük egymást. Sokkal jobban meg lehet ismerni valakit egy közösen eltöltött hétvége során, mint több év alatt az iskolapadban, és ha sok év múlva találkozunk egymással az utcán, akkor esetleg valami tartalmasabb közös emlék is eszünkbe juthat, nem csak annyi, hogy „mellette aludtam polgári jogon”, vagy „vele buktam először rómából”.
Győri Ágoston
