Jogodban áll olvasni!

LEXtrém

Kutatók éjszakája 2019.

2019. október 27. - LEXtrém

A hagyományokhoz hűen, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán is megrendezésre került szeptember utolsó péntekjén a Kutatók Éjszakája.  Az országszerte a tudományt népszerűsítő eseménysorozat keretében karunk oktatói és diákjai tartottak félórás előadásokat, szemléltetve, hogy milyen sokszínű is a jogtudomány.
Szépszámú közönség gyűlt össze a TEOKJ II. előadójában, ahol először Dr. Elek Balázs „Büntetőjog a mozivásznon” című interaktív előadását láthatták az érdeklődők, és tehették próbára jogérzéküket.
A mozifilmekben, tévésorozatokban felbukkanó büntetőjogi tényállások minősítéséről szavaztak a jelenlévők, karunk oktatója, a Debreceni Ítélőtábla bírája pedig elmagyarázta, hogy jogilag mi a helyes megoldás és miért.
Ezt követően Répásiné dr. Veszprémi Bernadett nyújtott egy kis betekintést az e-közigazgatás rejtelmeibe. Megtudhattuk, hogy az elektronikus ügyintézésben mit jelentenek az egyes rövidítések, illetve, hogy milyen szolgáltatásokat lehet igénybe venni, ha hivatalos ügyeinket az Interneten keresztül szeretnénk intézni.
A harmadik előadásban nagy szerepet játszottak az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói, akik egy polgári pert mutattak be, és teremtettek tárgyalótermi légkört a teremben. A per tárgyául a szülői felügyeleti jog rendezése szolgált, a mintaper végén pedig a közönség ismét próbára tehette jogérzékét.  Azok, akik helyesen tippeltek, a bíró ítélethirdetése után jutalomban részesültek.
A mintaper utáni előadásban is tevékenyen részt vettek karunk hallgatói, akik néhány tipikus, konfliktust generáló munkahelyi, munkajogi helyzetet modelleztek, melyről a hallgatóság is elmondhatta a véleményét, majd az adott jogkérdésekre Dr. Zaccaria Márton Leó, a Munkajogi Tanszék oktatója adott rövid magyarázatot.
A következőkben Dr. Balogh Judit ismertette egy különös, 19. századi akasztás részleteit. Takács János, akit rablógyilkosságért ítéltek halálra, ugyanis a körülmények egybeesésének köszönhetően túlélte saját kivégzését, és 22 órát élt azután, hogy halottnak nyilvánították. Ez a „feltámadás” egy nyaki daganatnak, egy munkáját hanyagul végző orvosnak és egy macskaköves útnak volt köszönhető, de az elítélten a csoda ellenére végrehajtották az ítéletet.
Az előadások sorát Dr. Gyurkó Brigitta és Dr. Fodor László „Don Quijote lándzsája? –Kalandozások a klímavédelmi szabályozás birodalmában” című  prezentációja zárta, mely a klímaváltozás napjainkban különösen aktuális kérdését taglalta. Megtudhattuk mennyire valós veszély a jelenség, és hogy minősíthető-e szélmalomharcnak a környezet védelme.  Emellett a  klímaváltozás és az energiaelőállítás szabályozását is jobban megismerhették a nézők, a közérthető példákon keresztül.
Az előadásokkal párhuzamosan a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Jogtörténeti Tanszéke által szervezett izgalmas társasjátékon tesztelhették a hallgatók , hogy okosabbak-e, mint egy elsőéves, így játékos módon derült ki, hogy ki mennyit felejtett az évek alatt.
A Hallgatói Önkormányzat pultjánál is nagy volt a jövés-menés,  ahol a vállalkozó kedvűek egy rövid kvíz kitöltése után zsebelhettek be az ajándékokat, illetve nyerhettek jobban betekintést a kari életbe.
A Kutatók éjszakája tehát elérte a célját, a részvevők elégedetten, új ismeretekkel felvértezve hagyták el a Kassai úti Campust. 

 

Bereczky Bence

20190927_164941.jpg

20190927_173602.jpg

dsc_2750.jpg

received_480862999425968.jpg

dsc_2756.jpg

dsc_2741.jpg

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lextrem.blog.hu/api/trackback/id/tr4715267322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása