Jogodban áll olvasni!

LEXtrém

II. ÁJK Gólyatábor

2015. október 10. - LEXtrém

golyatabor-2015.jpg

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Hallgató Önkormányzata, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatával közreműködve idén második alkalommal szervezte meg és bonyolította le gólyatáborát. Elmondhatjuk, hogy a második önálló gólyatáborunk – a megszokott módon – tökéletesen sikerült. De mitől is volt a II. ÁJK gólyatábor a nyár egyik legemlékezetesebb hete?

Hajtogathatnánk már hallott frázisokat, mint a magas fokú és tapasztalt szervezőgárda, komoly rendezvénybiztosítás, avagy állandó egészségügyi ügyelet, ám úgy vélem mástól lesz ilyenné az elsőéveseknek szóló legnagyobb egyetemi rendezvény. Meggyőződésem, hogy a pluszt azzal adjuk meg, hogy a gólyatáborunk a gólyákért van.

golyatabor-sorverseny.jpg

Tekintsük hát át Tar Szabolcs és Kapás Bendegúz instruktorok tolmácsolásában, hogyan zajlottak a gólyatábor napjai. Szervezőink és instruktoraink igen díszes alakulata a gólyákat reggel kilenckor fogadta a debreceni nagyállomáson. Ahol kezdésképp sikerült azt a látszatot kelteni magunkról, hogy tüntetést kezdeményeztünk, nem pedig mulatást. Így vegyesen az első sörök és a rendőrök okozta lendülettel vettük utunkat igen sietősen a Debreceni Egyetem Főépülete elé, ahol egy ismerkedéssel egybekötött játékos feladatsor várt az akkor még szendének mondható szárnyaikat épphogy csak bontogató gólyákra. Délután a tábor szervezői valamire való ÁJK-s módjára nyitották meg a rendezvényt, tehát semmiképp sem úgy, mint ahogy azt elvárhatná az ember. Mivel az idei tábor témája a cirkusz volt, így a megnyitón is a cirkuszi hangulat fogadta a gólyákat a Tűznyelővel, Idomárral, Bűvésszel, Akrobatával, Erőművésszel és a Cirkusz igazgatójával. A hétfői nap az ismerkedésről szólt, avagy a hogyan tudunk megsérteni minél több embert egy nap alatt című műsorról, azzal hogy nem bírjuk megjegyezni egymás nevét, ha a csatkai Szűz Mária súgja a fülünkbe sem. Persze a nap végére már több név volt a fejekben mint a '80as szovjet telefonkönyvben. A nap fő száma azonban a hagyományos sorverseny volt, ahol a csapatok egymással és a mutáns vérdarazsak táborával küzdhettek meg ügyességi és gyorsasági feladatok teljesítése során. Az már első este bizonyossá vált, hogy a campus kis zümmögő kollegái csípik az ÁJK-sokat!  Az esti buliról a bulibáró gondoskodott, akit Juhász Laci követett a színpadon. Kísérő programként zajlott a kollégium folyosóin az öntevékeny gólyacsoportok által szervezett sakálkodás, tortaevés plafonról és egymás arcáról, az instruktorok magas szintű tánc és énekképességeinek ámulattal való figyelemmel kísérése.

golyatabor-erdei-vetelkedo.jpg

A II. ÁJK gólyatábor első másnapján az elsőévesek pálinkás (nagyon)jóreggelre ébredhettek, miután első igazi gólyatábori „vidd innen rá sem bírok nézni féle add ide azt a kancsó teát(!)” reggeli várta őket az ebédlőben. Mindezt a kárörvendő tekintetű konyhásnénik és az óramutató állásához képest furcsán friss instruktoroktól sziporkázó tegnapéjjeli sztorik kereszttüzében.  Az első éjszaka utórengései végett a csapatvezetők egy része az instruktoridőt pihenőnek adta ki gólyáik számára, mások a tanulmányi rendszerrel való megismerkedést tűzték ki igen nemes célul.  A hosszú instruktor és/vagy pihenőidőt a reggeli igen vérszegény óvatos adagolásának fényében egy taktikai ebéd követte. A délutáni program a Kossuth Kollégium mögött megtartott Óriás Társasjáték volt, melynek keretén belül a csapatok összemérhették tudásukat különböző csapat és egyéni játékokban valamint abban, hogy melyik csapat gólyái képesek a legkevésbé feltűnő módon visszaosonni a kisboltba némi folyékony kreativitásért. Az esti program előtt közösen hallgathattuk meg Kőhalmi Zoltán stand up előadását és próbálhattunk meg viccesebbek lenni az előadónál, igen szegényes sikerrátával operálva. A vacsorát követően a gólyák a már szintén jól ismert benti vetélkedőn vettek aktívan részt, amit az Animal Cannibals vezényelt le. Ezután következhetett a jól megszokott koncert, szintén az Animal Cannibals, valamint a WellHello előadásában.

golyatabor-orias-tarsas.jpg

A szerdai reggeli után a gólyatábori résztvevők a Kassai úti Campus területére, mint a legjobban nevelt óvodás brigád vonultak át párokba rendeződve, a lelkesebbek egymás kezét fogva, ahol az iskolánk területével ismerkedtek, valamint sor került az ominózus beiratkozásra is. A beiratkozást Dékán Úr, valamint a kari szervezetek bemutatkozása követte. A Campuson elfogyasztott ebéd után az ekkor már az előző két esti #csaktömény mentalitás folytán erő tekintetében megfogyatkozott, de semmiképp sem megtört csapatok a Zöld Hullám park füvén vívhatták meg az állomásokra osztott szomjazók viadalát. Rátermettségüket több számban is összemérhették, lövöldözhettek itt kólás flakonokra, rajzolhattak és verset is költhettek. az elkészült művek alapján egyértelműen konstatálhatjuk, hogy ez a nap a magyar költészet és képzőművészet fekete szerdájaként vonult be a történelembe. A Kossuth Kollégiumokhoz való visszaérkezés után szintén taktikainak mondható gyors alvás, majd nem sokkal a vacsora következett, miután kezdetét vette az Erdei Vetélkedő. A jól megszokott eltévedt gólyacsapatokkal, igen mélyenszántó nótákkal és mondókákkal, valamint a kis mobil tankcsapdák módjára közlekedő helyi civil és nem tányérfejű sünökkel tarkítva.  Az esti megmérettetés során a gólyák divattervezőként is helytállva ruhákat tervezhettek egymásra, ugróiskoláztak, eldugott tárgyakra vadásztak, és még sok más izgalmas feladat várt rájuk. Néhol pezsgővel locsoltak nem sokkal azelőtt stabiloldalfekvésbe helyezett jólszituált úriembereket. Az Erdei Vetélkedő után a gólyatábori plénum a Hősök és Dj Bárány Attila zenéjére bulizhatott együtt.

2-ajk-golyatabor.jpg

Az utolsó nap délelőttje újra az instruktoroké lehetett. Elmondhatjuk, hogy ekkor már csak a legkitartóbb gólyák töltötték ébren a délelőttöt instruktoraikkal, összegezve az eddig történteket az árnyékban heverészve. Ezt követően azonban az egyik legkedveltebb program következett, ahol a fizikai helytállás sem volt elhanyagolható. A Challenge Day keretein belül a gólyacsoportokat elfelezték, és az így kapott mini csapatokat párba állították. A párok ezután fabatkákban fogadhattak a következő feladat kimenetelére. A feladatok közt találhattunk gladiátorjátékot, sumozást, ülhettünk bikán is, játszhattunk óriás dartsot, de volt tőrpárbaj és medencéből is vadásztunk ki lufit. A csütörtöki feladatokat a gólyatábor talán legemlékezetesebb estéjével zártuk, amin volt borkóstoló, kenyérlángos és Gandalfot megszégyenítő tűzijáték és az igen színvonalas muzsikára való jólismert igazi ÁJK-s hason pörgés a Főépület lépcsőjén. Ezzel ismét megmutattuk, hogy bár kevesen vagyunk, de legalább szörnyen táncolunk és büszkék is vagyunk rá! Elgondolkoztam mi az érdekesebb, a robbanó színes bombák, vagy látni mintegy százhúsz elsőévest, csapatvezetőket és szervezőket egy nagycsaláddá összeállni? A csütörtök este akusztikus végjátékáról a Vis Maior és Juhász Laci gondoskodott.

ajk-gt-2.jpg

A történteket summázva elmondhatjuk, hogy még ha a cirkusz be is zárta  kapuit, fergeteges és halhatatlan attrakciók szem és fültanúi lehetett minden gólyatábori lakos.  A teljesség igénye nélkül #csaktöményen: a 200 méteres fedettpályás szemöldökmártogatás asztalsarokba, aminek a szintjét végül mégsem sikerült megugrani a térkövön arccal tompított triplaszaltó csukafejessel sem. Az ismét tovább öregbített örökérvényű jelmondatok amiket ha sötét és ködös emlékeinkben már netán nehezen is találunk,  ha valaki megfogja azt a lámpát biztosan beugranak. Nehezen felejthető valamint feldolgozható, az a furcsa, alig több mint tuca,t semmiből előkerült, jól koreografált tógás görög is, akik amilyen gyorsan jöttek, olyan sokáig színesítik az egyébként sem színtelennek mondható emlékeinket. Ugyanakkor említést kell tennünk azokról a névtelen hősökről, akik dementor mentessé tették a tábort, vagy csak adtak egy potya sört, ha mélyponton volt az ember és arról a tényről, hogy a debreceni ÁJK-nak nincsen párja, mert 140 ember nagyobb felfordulást csinál mint máshol 600. Valamint végül, de semmiképp sem utolsó sorban a Kossuth II. legmocskosabb szobáiról sem szabad megfeledkeznünk, amik mint a gólyatábort hajtó igazi (szesz)kazánok fáradhatatlannak látszó módon pöfögve magukból a tántorgó mulatás minden árnyalatát és formáját, megtöltötték  a gólyatábort élettel a végsőkig!

golyatabor-2.jpg

Táborlakók véleményei.

„ Az első pillanattól kezdve úgy érzetem magam a táborban, hogy az egész rendezvény rólam, rólunk szól.  Az 5 nap alatt egy percet sem unatkoztam, de véleményem szerint mások sem.  Voltak kedvenc programjaim, mint a Wellhello koncert, az Óriás társasjáték vagy a meglepetés Color Party (amit ezúton köszönünk). Egyetlen hibát véltem felfedezni a szervezésben, hogy nem tartott tovább a tábor. Felejthetetlen élmény volt, nem bántam meg, hogy elmentem!” - Peti

 „Nagyon jól éreztem magam és rengeteg új embert ismerhettem meg, aminek szintén örülök. A programok és vetélkedők jól meg voltak szervezve, szórakoztatóak és viccesek voltak. Hirtelen nem is tudok olyan momentumot felhozni, ami nem tetszett volna. Mindennel teljes mértékben meg voltam elégedve. Ez volt az első gólyatáborom, egy örök és felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb” – Tünde

„Számomra a gólyatábor egy olyan emlék, amit sohasem fogok és nem is akarok elfelejteni. A lehető legjobb hely új emberekkel ismerkedni, új barátságokat kötni, valamint a karral és azon belüli képzésekkel ismerkedni. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Semmi negatívumot nem tudok mondani. A szervezők és az instruktorok felkészülten vártak minket. Tartani nem volt okunk semmitől, csak attól, hogy véget fog érni.” – Ricsi

„A programok milyensége, szervezettsége valamint sűrűsége is hibátlan volt számomra! Legemlékezetesebb a Challenge Day volt valamint borkóstoló a tűzijátékkal! Az összes szervező, instruktor hozzá állása, segítőkészsége is megragadó volt! Le a kalappal! Számomra maradandó élmény volt!” – Levi

„Szervezőként a gólyatáborról véleményt mondani, kicsit olyan, mintha egy szülőnek a gyermeke a viselkedését kellene kiértékelnie. Képtelenség elfogulatlanul írni arról az egy hétről, ami lényegében a gólyatábor, illetve az azt megelőző hétről, hetekről, ami nélkül az nem jöhetett volna létre. Igyekeztem a rám bízott feladatokat ellátni, hogy olyan tábor jöhessen létre, amit én is élveztem volna. Szerintem, illetve a gólyáktól kapott visszajelzések alapján, ezt sikerült megvalósítani, pedig megannyi problémával találkoztunk, amire nem lehet felkészülni és improvizációt igényel. Ilyen volt az első esti sorversenyen történt darázstámadás, amely az ijedtség és néhány csípés ellenére senki kedvét sem szegte a programok folytatását illetően. Ezekre mi inkább kihívásként tekintettünk, és igyekeztünk mindent úgy alakítani, hogy a zavarból a gólyák semmit se vegyenek észre. Úgy gondolom, hogy a debreceni valóban mintaként állhat más gólyatáborok előtt. Olyan sémával dolgozunk, olyan emberek állnak e rendezvény mögött, hogy szinte mindenre fel vagyunk készülve. A fakultativitás egy másik rendkívül fontos dolog; örömteli volt látni, hogy a legkülönfélébb programok olyan közösséget kovácsoltak gólyáinkból, hogy az is teljes értékű tagként vett részt a feladatokban, aki egy kortyot sem ivott az öt nap alatt – és valljuk be, ez elég nehéz dolog, viszont ennél nagyobb dicséret nem is érheti a munkánkat.” – Gergő, a húsimádó

„A 2015-ös II. ÁJK Gólyatábor tematikája a cirkusz volt, ami miatt a gólyacsapatok elnevezésüket különböző előadóművészek után kapták. Jómagam az erőművészek csapatának voltam az egyik instruktora. Meglátásom szerint a táborban kiváló lehetőség adódott a gólyák számára, hogy felszabadult hangulatban, szórakozás közben ismerjék meg egymást, és többek között a jelenlévő felsőbb évesek jóvoltából hallhassanak az előttük álló tanulmányaikról, azok kihívásairól, magáról az Állam- és Jogtudományi Karról, továbbá a Karon működő szervezetekről, azok tevékenységéről. Ugyanakkor az információszerzésen túl a főszerep mégis a szórakozásé volt. A teljes rendezvény lebonyolításában észre lehetett venni, hogy a szervezők kiváló munkát végeztek. A programok menete folyamatos volt, így fel sem merülhetett senkiben, hogy egy percig is unatkozzon. Az úgy nevezett instruktorok ideje mellett (ami arra szolgál, hogy a csapatok külön-külön meghitt beszélgetéseket folytassanak, melyeket különböző mulatságos játékok színesítenek), kiemelendőek a mindennapra jutó vetélkedők, melyek a fabatkaszerzés legfőbb terepeként szolgáltak. Természetesen nem elfeledkezve az éjszakákról, a talpalávalót olyan előadók szolgáltatták, mint Kis Grofó, az Animal Cannibals, a Wellhello, Hősök, a Vis Maior, és különböző lemezlovasok. Összességében az elsőévesekkel együtt én is igen kellemesen éreztem magam ebben a pár napban. Ugyan a napok múlásával és a hangulat fokozódásával arányosan a legtöbben veszítettek hangi adottságaikból (mindenki megfelelőképpen berekedt), ez azonban nem állta gátját a felhőtlen jóérzésnek. A fentiek mellett kívánnám még elmondani, hogy felettébb büszke vagyok a csapatomra a Gólyatáborban nyújtott, véleményem szerint kiváló teljesítményük miatt.” – Balázs, az ötös csapat instruktora

Valahogy így állt össze a gólyatáborunk is, mindenki beleadta önmagát, és kiteljesedtünk egy egészként a végén.

A cikket ajánlom minden gólyának, szervezőnek és instruktornak!

ajk-gt.jpg

Szervezők

Gócza Ágnes –Főszervező

Debreceni Cintia – Főszervező helyettes

Bihari Erika – Főszervezőhelyettes

Antal Zsófia – Szervező

Csonka Réka – Szervező

Gócza Gabriella – Szervező

Fekete Péter Pál – Szervező

Ferenczy Áron – Szervező

Szilágyi Gergő – Szervező

Instruktorok

Gyurkó Brigitta és Mányik Kristóf – az 1-es csoport instruktorai

Andirkó Balázs és Tóth Marcell – a 2-es csoport instruktorai

Páll Árpád és Tar Szabolcs – a 3-as csoport instruktorai

Perge Georgina, Aranyos Gergő és Dezső Botond – a 4-es csoport instruktorai

Csepei Angéla, Siket Sarolta és Varga Balázs – az 5-ös csoport instruktorai

Félegyházi Fruzsina és Kapás Bendegúz –  a 6-os csoprt instruktorai

 Fotók: Nagy Balázs, Matuz István

A bejegyzés trackback címe:

https://lextrem.blog.hu/api/trackback/id/tr328158634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása