Jogodban áll olvasni!

LEX Café - Dr. Rácsai Lajos előadása

2015. március 24. - LEXtrém

racsai-lajos.jpg

„Azért nem olyan nehéz fenntartani egy ügyvédi irodát úgy, hogy én vagyok az egyetlen ügyvéd benne.”

Útjára indult a Lex Café nevet viselő, rendkívül érdekfeszítő előadás-sorozat, melynek keretében először a Dr. Rácsai Ügyvédi Iroda alapítója és egyben városunk egyik legismertebb ügyvédje, Dr. Rácsai Lajos előadását hallhattuk.

Csütörtök délután négy óra tájékán az előadó előtt, ahogyan majdnem mindig, hangzavar van. Ám most valami mégis más; a hangulat. Az ajtó mellett álló kisasztal kávét és sütit kínál a hallgatóknak, akik az előadóba belépve nagy érdeklődéssel várják, hogy egy méltán példaképnek tekinthető, debreceni ügyvéd ossza meg velük tapasztalatait, bemutatva az ügyvédi hivatás nehézségeit és előnyeit.

lexcafe5.jpg

lexcafe4.jpg

Hiszen ez egy hivatás. Előadónk szerint Ő szerencsésnek tekinthető abban az értelemben, hogy hétvégén nem dolgozik, ám lényegében abban mindenki egyetérthet, hogy ebben a szakmában mindig „szolgálatban” kell lenni. Éppen ezért gondolja úgy, hogy a klasszikus ügyvédi pálya, elsősorban a családi feladatokra való tekintettel, nem hölgyeknek való. Egy percet sem vár azonban azzal, hogy megjegyezze, számos olyan hölgyet ismer, aki kiválóan egyezteti össze a családi és szakmai teendőket.

lexcafe2.jpg

Elmondása szerint annak, hogy nem Debrecenben végzett, egyetlen oka az volt, hogy akkor még nem volt jogászképzés városunkban. A Miskolci Egyetem elvégzését követően ügyvédjelölt lett. Érdekesség, hogy míg jelenleg 70 diplomás tevékenykedik jelöltként, mely már így is egy csökkentett szám, addig Ő egyike volt azon 3-4 ügyvédjelöltnek, akik akkor részt vehettek a Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Hajdú-Bihar megye, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye által közösen megszervezett oktatáson. A „rendszerbe” való bekerüléshez vezető rögös út azonban semmiben nem különbözött a mai viszonyoktól.

lexcafe3.jpg

„Mindig az első év a legizgalmasabb” – fejtette ki előadónk, aki mind a katonai szolgálat alatt, mert hogy katona is volt, mind a jelölti időszak alatt ezt a periódust tartotta a legmozgalmasabbnak. Nem is meglepő, hiszen ekkor még minden frissen diplomázott nagy lelkesedéssel fogadja az adódó kihívásokat. A 2-es számú munkaközösségénél elhelyezkedve, melynek helyén jelenleg a Halköz épülete áll, óriási tapasztalatot szerezhetett, hiszen irodai jellegű, írásbeli munka helyett leginkább tárgyalásokra jártak reggeltől, mondhatni a tárgyalótermek kulcsra zárásáig.

A jelenlegi kötelező három év korábban két év volt, melyet követően lehetett bírói-ügyészi, valamint jogtanácsos-ügyvédi szakvizsgát tenni, ám előadónknak már nem kellett választania az előbb említett két típus közül. A szakvizsga egy belső vizsgából (közigazgatási jog, munkajog, belső szervezetre vonatkozó jogszabályok), valamint büntetőjogi és polgári jogi vizsgából álltak. Ezt követően pedig a Perényi utcán kialakított 1-es számú fiókirodának 2x3 m-es szobájában kezdhette meg tényleges ügyvédi tevékenységét.

Az ügyvédi hivatás legnagyobb előnyének a közösségi szellemet tekintette. Sajnos múlt időben, hiszen ma már az éves ügyvédi bál jelenti az egyetlen szakmabeli kapcsolattartási lehetőséget. Mutatja ezt többek között a Kamarai Közgyűlésen való részvételi arány, hiszen amíg ma 380 főből kb. 50-en ha tiszteletüket teszik, korábban a 80 egynehány főből 60-70 tag jelent meg, akiknek egy jelentős része az estét egy közeli szórakozóhelyen folytatta. Nem is beszélve a péntek esti focikról, melyek akár szombat reggelig is tarthattak. Hogy ez miért volt fontos? Ilyenkor egymás között oszthatták meg gondolataikat, egyes kérdéses ügyeiket valamint más jellegű problémáikat. Előadónk szerint ez az, ami nagyon hiányzik a mai rendszerből. Ma már mindenki a saját ügyeivel van elfoglalva, melyek közül néhányat mi is megismerhettünk. Olyat is, amely szakmai kihívást jelentett és olyat is, amit mások elismerésének köszönhetett.

Úgy gondolom, hogy mind a rendezvény szervezője - akinek ezúton is gratulálhatunk az ötlethez és az első előadás szervezéséhez - mind a hallgatók elégedetten távozhattak a kellemes hangulatú, humoros hangvételű, szórakoztató előadásról, melynek folytatására csupán egy hetet kell várnunk. Március 26-án, a LEX Café tudományos előadás sorozat soron következő előadója Tóth Károly, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Elnöke lesz. És, hogy megéri-e eljönni? Akik március 19-én ott voltak, már tudják, akik pedig nem, a többieket megkérdezve már biztosan tudni fogják.

Szabó Zsófia

A bejegyzés trackback címe:

https://lextrem.blog.hu/api/trackback/id/tr788158718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.