Jogodban áll olvasni!

Országos agrárjogi jogesetmegoldó verseny

2015. március 20. - LEXtrém

agrar.jpg

Március 16. hétfő reggel, 5 óra: megszólal a telefon és én felkelek, hiszen el kell érjem a 6:57-es vonatot Szegedre. Készülődés közben visszagondolok arra, hogy mégis mit képzeltünk, amikor félév elején perbeszédversenyre jelentkeztünk egy olyan tárgyból, amit nem is tanultunk. De aztán eszembe jut az is, hogy Fodor László Professzor Úr talán nem véletlenül szavazott bizalmat nekünk és még bármi kisülhet ebből az utazásból. Professzor Úr számos email-ben tájékoztatott minket a verseny menetéről, megkaptuk az előző évek jogeseteit és magunk között felosztva az egyes témaköröket, elmélyültünk a földforgalom vagy éppen az erdőgazdálkodás szabályozásában.

agrar2.jpg

Ilyen vegyes érzésekkel indult el a Fekete Péter Pál, Ferenczy Áron és jómagam alkotta csapat Szegedre, az agrárjogi perbeszédversenyre. Fodor László Professzor Úr a vonaton is tartotta bennünk a lelket, de igazán csak akkor nyugodtunk meg, amikor az általam megvett Joy magazin horoszkópja mindenkannyiunk számára sikeres napot vetített előre. Mivel kissé késve érkeztünk meg, a rövid köszöntő után rögtön a mélyvízben találtuk magunkat és már meg is kaptuk a jogesetet, mely egy ingatlan-nyilvántartásba vett, hamisított bejegyzési engedélyen alapuló tulajdonjoggal volt kapcsolatos. A csapatoknak a jogeset alapján egy kétoldalas ítéletet kellett írniuk, melynek pontozása döntött a helyezésekről. Pontazonosság esetén a csapatok két tagja által előadott perbeszédeket is figyelembe vették, emellett a perbeszédek a legjobb felperesi és a legjobb alperesi díj alapjául is szolgáltak.

agrar3.jpg

Mivel a legigazságosabb megoldásnak azt tartottuk, hogy az mondjon perbeszédet, akinek a számára kiosztott témakörét a jogeset érinti, ezért Peti átengedte Áronnak és nekem ezt a lehetőséget. Az egyetemek közötti sorsolás alapján Áron a negyedik körben az ELTE felperesével, én pedig az utolsó, hatodik körben a házigazda SZTE alperesével küzdhettem meg. A zsűri rövid tanakodás után meghozta a döntését, előtte azonban a zsűri elnöke ismertette velünk a jogeset megoldását, illetve a leggyakrabban előforduló hibákat. A III. helyen a Károli Gáspár Református Egyetem, a II. helyen pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem csapata végzett, így óriási meglepetésként ért minket az I. helyezettnek járó díj. Mint utóbb kiderült, mindenben azonos pontszámunk volt az ELTE csapatával és a perbeszédeink döntöttek a mi javunkra.

 Bagossy Mária

IV. évfolyamos jogász hallgató

A bejegyzés trackback címe:

https://lextrem.blog.hu/api/trackback/id/tr228158758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.