Jogodban áll olvasni!

LEXtrém

Tanulmányi kirándulás 2016.

2016. október 12. - CsonkaReka

2016. szeptember 17-én, szombaton este ismét bőröndösök „hada” vette birtokba a Főnix Csarnok mögötti parkolót. A lelkes csoport nem akármire várt. Idén is megrendezésre került – kis módosítással tavasz helyett ősszel – a Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Karának szokásos Európai Uniós Tanulmányi Kirándulása. Buszunk közel 18 órás utat követően gördült be Strasbourg városába, ahol a nap hátralévő részét szabadon tervezhettük meg. Hétfőn aztán megkezdődött a túra protokolláris része, elsőként az Emberi Jogok Európai Bíróságán tettünk látogatást. Megtekintettünk egy kisfilmet az EJEB működéséről, majd egy néhány éve ott dolgozó magyar jogász hölgy tartott nekünk előadást. Végezetül a tárgyalóterembe vezetett az utunk, ahol mindenki részéről elkezdődött az emlékfotók végeláthatatlan tömkelegének gyártása. Rövid városnézést követően aznap még az Európai Tanács épületébe voltunk hivatalosak, ahol a nagy tanácsteremben angolul, egy kisebb konferenciahelyiségben pedig magyarul kaphattunk áttekintést az ET szerepéről és történetéről. A nap végén Luxemburgba vettük az irányt, mert kedden kora reggel már az Európai Unió Bíróságán kellett lennünk. A Curia vendégszeretetét gyakorlatilag egész nap élvezhettük. A társaság részt vett egy igazán érdekes ügy tárgyalásán a bírák nagytanácsának (Grand Chambre) színe előtt, ezen túlmenően idegenvezetőinkkel bejártuk a Bíróság épületét, és egy színvonalas ebédre is meghívtak bennünket. Szakmánkba vágó előadásokban sem szenvedtünk hiányt, feltehettük kérdéseinket Juhász Endrének, az Európai Unió Bírósága magyar bírájának, valamint a nemrég a Törvényszékre delegált Csehi Zoltánnak is. Petró Rita, a magyar jogásznyelvész-csoport vezetője is felvilágosított bennünket munkájuk hogyanjáról és miértjéről. Az eseménydús órák fáradalmait már Brüsszelben pihenhettük ki, ahol szerdán egy turistáskodással keretbe foglalt európai parlamenti látogatásra indultunk. Az EP-ben Láng Péter, a Látogatói Osztály magyar vezetője fogadott minket, s tartott rövid, felszólalás-videókkal tarkított prezentációt a Parlament mechanizmusairól. A vizitáció zárásaként a plenáris ülésterembe is bebocsátást nyertünk. Csütörtök délelőtt az Európai Bizottságon, Béres Béla, a Jogi Szolgálat tagja színesítette élménypalettánkat az európai közszolgálatról elmondott információival, tapasztalataival, valamint a Bizottság Berlaymont-szárnyában tett sétánkkal (a Berlaymont ad otthont a biztosi kabineteknek és az elnök, Jean-Claude Juncker irodájának, valamint ott található a televízióban gyakorta felbukkanó „private corner” sajtósarok). Ezzel a kirándulás hivatalos része véget ért számunkra. Az egész hetet betetőzve Hágában és Amszterdamban töltöttünk el még egy kis időt, szombaton pedig Regensburgban éjszakáztunk, mintegy megfelezve a hazautat. Megannyi élménnyel, ajándékkal és mosollyal teli érkeztünk végül Debrecenbe vasárnap estére.

Én magam másodjára vettem részt ezen a kiránduláson, és egyértelműen kijelenthetem, hogy ezúttal sem bántam meg. Szép helyek, új ismeretségek és nem utolsó sorban értékes szakmai tapasztalatok egy helyen: mindenkinek csak ajánlani tudom.

 

Balogh Sándor 

V. éves jogász hallgató 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lextrem.blog.hu/api/trackback/id/tr4711795207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása