Jogodban áll olvasni!

Börtönlátogatás Sopronkőhidán

2016. július 27. - CsonkaReka

sopronkohida.jpg2016. június 10-én a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói a Praetor Szakkollégium Büntető Eljárásjogi Műhelye szerevezése keretében látogatást tettek a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön intézetében.

A tanulmányi kirándulás során a hallgatóknak lehetőségük nyílt arra, hogy a kifejezetten erre az alkalomra meghirdetett ,,Együttműködési lehetőségek a büntetés-végrehajtás területén” című konferencia részesei legyenek, illetve több hallgató előadást is tartott a büntetés-végrehajtás egy-egy kapcsolódó szegmenséről, híres fogvatartottakról.

Pénteken a korareggeli gyülekezést követően Dr. Elek Balázs és Dr. Háger Tamás tanár urak vezetésével indult el a 20 fős csoport Sopronkőhida irányába. A hosszú, hét órás út végére érve igaz, kicsit fáradtan, de annál izgatottabban léptünk be a büntetés-végrehajtási intézetbe, ahol finom és bőséges ebéddel vártak minket. Az ebédet a börtön konyháján főzték a fogvatartottak, ahol rendszerint dolgozhatnak, ezzel a szélesítve az intézet tevékenységi körét: az itt főzött ételeket a környékbeliek is megvásárolhatják.

A program első része a konferenciáról szólt. Az előadók között szerepelt többek között Nyima Tamás bv. ezredes, intézetparancsnok, Dögei Sándor bv. alezredes, Dr. Körmendy András bv. ügyész, Dr. Holler Judit bv. bíró, Dr. Miskolczi Barna miniszteri biztos, Dr. Kovács Viktória jogtanácsos, valamint Dr. Elek Balázs tanácselnök.

A programunk második felében Nyima Tamás volt a segítségünkre: körbevezetett minket az egész épületben, ráadásul az egyes helyiségek történetét, funkcióját is megosztotta velünk, sőt, helyenként egy-egy érdekes történettel színesítette a látogatásunkat – például egy igen emlékezetes és vicces szökési kísérletről. Láthattuk többek között az intézet fogvatartottak számára fennálló informatikai termét, a könyvtárat, az „alkotókuckóként” funkcionáló termet, a vallásgyakorlás számára kialakított helyiséget, és az intézetnek sok-sok olyan részét, ahol a fogvatartottak a mindennapjaikat tölthetik. Egyik legérdekesebb pontja a Mindszenty József emlékzárka, telis-tele azokkal a tárgyakkal, amelyeket a későbbi esztergomi érsek magával vihetett a börtönbe, valamint néhány levéllel és korhű berendezési tárgyakkal.

Az éjszakát a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön tómalmi vendégházában töltöttük, amelyet a fogvatartottak újítottak fel. A bőséges vacsorát követően lehetőségünk nyílt egy kicsit kötetlenebb szakmai beszélgetésre is a tábortűz mellett.

A másfél napos tanulmányi kirándulás élménydúsra sikerült, ahol mindenki nagyon sokat tanulhatott. Úgy gondolom, hogy a börtönlátogatás emlékezetes marad legtöbbünk számára, hiszen ezelőtt elképzelni sem tudtuk az ott látottakat.

Ezúton szeretnénk megköszönni dr. Elek Balázs és dr. Háger Tamás tanár uraknak, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönnek, valamint minden közreműködőnek a látogatás megszervezését!

Antal Zsófia

 

13410600_1060844790617886_369921196_o.jpg13410715_10207778322234656_1920425939_o.jpg13410820_1060941667274865_1690000975_o.jpg13441846_1060844870617878_2147087000_o.jpg13442037_1060844753951223_1792324448_o.jpg13442027_1060844830617882_151844408_o.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://lextrem.blog.hu/api/trackback/id/tr218918382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.