Jogodban áll olvasni!

LEXtrém

CHARLIE HEBDO KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS

2015. március 22. - LEXtrém

hebdo3.jpg

Hol húzódik az alapjogok közötti határvonal? Vajon korlátozható a szólásszabadság a vallás és lelkiismeret szabadságára való tekintettel? Vagy pont fordítva?

Ezen kérdések megválaszolása érdekében a Pro et Contra Hallgató Testület 2015. március 17-én kerekasztal-beszélgetést rendezett a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi karán. A beszélgetést Dr. Balogh Éva PhD hallgató vezette fel a vitatott alapjogokról adott rövid ismertetésével, mely során az érdeklődő hallgatónak kérdéseket is feltett az elhangzó disputával kapcsolatban.

hebdo5.jpg

Az est résztvevői Pálinkás Nórát, Varga Balázst, Andirkó Balázst, Sóvári Ákost, Tóth Marcellt, Monok Tamást, Horváth Pétert hallhatták felszólalni. Az est moderátora Kapás Bendegúz volt. A kerekasztal-beszélgetés fő témája a Charlie Hebdo szerkesztőségben történt terrortámadás, és ennek nyomán egész világszerte felkapott kérdés, miszerint két egymáshoz szorosan kapcsolódó alapjog között hol találhatunk társadalmilag igazságos határvonalat?

hebdo.jpg

Az est első felében a kerekasztal-beszélgetés résztvevői felszólalásaikban egyesével ismertették azon vitatott terülteket, melyeket érint a terrortámadás nyomán kiváltott vita. A hét felszólaló az érintett terülteket önálló egységekre bontva vizsgálta a kérdés összetevőit, melyek közt kifejtésre került vallás és szólásszabadság viszonya, a terrortámadás pontos leírása, a karikatúra, mint a szólásszabadság kinyilvánításának eszköze, valamint a szólásszabadság korlátozhatósága.

hebdo3_1.jpg

Az est második részében a közönség, valamint a moderátor által feltett kérdések alapján disputát kezdeményezett a kerekasztal. Több érdekes találkozási pontot és ütköző véleményt hallhatott itt a közönség, melyek közt különös figyelmet kapott a kérdéskör, miszerint a terrorcselekmény melynek célja a bosszúállás és a szerkesztőség elpusztítása volt olyan eseményeket indított el, melynek hatására a Charlie Hebdo lapjára előfizetők száma addig még soha nem látott magasságokba tört.

hebdo4.jpg

Összességében a kerekasztal-beszélgetés célját elérve az érdeklődők számára jogi megvilágításba helyezte a Charlie Hebdo szerkesztőségében zajlott eseményeket, valamint az egész világot érintő alapjogi vitafolyamatot.

Ezúton is szeretnénk köszönetet nyilvánítani Dr. Balogh Éva tanárnőnek, a vitában résztvevő hallgatóknak, valamint azoknak, akik megtiszteltek figyelmükkel. Emellett jelezzük, hogy nem ez az utolsó szakmai esemény az évben, az ezt követő programok során is szívesen látunk minden érdeklődő hallgatót!

Kapás Bendegúz

A soron következő események, melyen mindenkit sok szeretettel vár a DE ÁJK HÖK és a Pro et Contra Egyesület:

-          2015. március 24, I. ÁJK Szakest https://www.facebook.com/events/1587603058152842/

-          2015. március 26, LEX Café, Tóth Károly a MÚOSZ Elnöke https://www.facebook.com/events/1563887863884505/

-          2015. április 10-12, I. ÁJK Jogászhétvége https://www.facebook.com/events/779746605443144/

-          2015. április 18-26, Európai Tanulmányi Kirándulás https://www.facebook.com/events/660467744079143/

A bejegyzés trackback címe:

https://lextrem.blog.hu/api/trackback/id/tr608158740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása