Jogodban áll olvasni!

LEXtrém

A bíró

2014. október 24. - LEXtrém

a-biro.jpg

Az igazságszolgáltatás számos sikerfilmben jelent már meg, itt a következő: A bíró! A rendező David Dobkin, - akit eddig a vígjátékairól ismerhettünk meg, mint az Ünneprontók ünnepe vagy a Testcsere – most egy merőben új műfajjal próbálkozott, és a kritikusok szerint sikerrel. Egy családi drámát készített, olyan nagy nevekkel, mint Robert Downey Jr. és Robert Duvall, bár Nick Schenk(Robotzsaru) és David Seidler (A király beszéde) könyve bizonyára jó alapot szolgáltattak a remekműhöz.

A sztorira akár lehetne azt is mondani, hogy szokványos. Főszerepben egy new yorki ügyvéd Hank Plamer (Robert D. Jr.) , akinek az apja egy kisvárosi bíró Joseph Palmer ( Robert D.). Hank édesanyja temetésére utazik haza, ahol találkozik az édesapjával, akivel már rég megromlott a kapcsolatuk. A fiú menekülne vissza a nagyvárosba, amikor kiderül, hogy az apját emberöléssel vádolják. Hank beáll az ügybe, ahol egyszerre kell szembenézni az ügyésszel és megvívnia a csatáját az apjával.

Egy családi dráma ötvözve a tárgyalótermek izgalmával tehát az unalmas sztorit is izgalmassá teszi. De a szereplőgárdáról sem szabad megfeledkezni. Robert Downey Jr. - aki az utóbbi időkben folyamatosan a mozikba csábítja a nézőket – uralja az egész filmet, aki mellett kiválót alakít Robert Duvall is. A csapatot több sikeres színész erősíti még, mint például: Vincent D’Onofrio, Billy Bob Thorton vagy Jeremy Strong.

A film több, mint 2 órán keresztül tárja fel a két főszereplő kapcsolatát és jut el a végkifejletig, részletesen megismerkedhetünk minden fontos információval, vagy kevésbé fontossal, akár többször is, de legalább így semmi nem kerüli el a figyelmünket. De ennek ellenére élvezhető marad a film és nem engedi a figyelmet elkalandozni.

Több embernek is ajánlom A bírót, akik szívesen látnák Downey-t más szerepben is nem csak, mint Vasember (bár ebben is látnánk már nagyon szívesen), akik Robert Duvall alakításáért vannak oda, hisz ebben a filmen is azt adja, amit tőle már jól megszokott a néző és nem utolsó sorban azoknak, akik szeretik a tárgyalótermi izgalommal fűszerezett filmeket.  Úgyhogy nem maradt más hátra, mint a jegyfoglalás és irány a mozi, hogy a zh. felkészülések mellett valami kellemes is történjen a szünetben!

Kellemes kikapcsolódást Mindenkinek!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lextrem.blog.hu/api/trackback/id/tr228158858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása