Jogodban áll olvasni!

LEXtrém

Filmkritika. „Közgáz- Jogász hétvége: Az utolsó csata” 3D

2014. május 01. - LEXtrém

eger.jpg

Április 25. én, Imax digitális 3D-ben mutatták be a „Közgáz-Jogász hétvége: Az utolsó csata” című science-fiction drámát, ami az előzetes és utólagos vélemények szerinti is egyértelműen megdöntött minden eddigi nézettséget (és minden résztvevőt úgy általában).

A történet szerint a két szövetséges egyesület, a Deke, illetve a (ÁJK szakmai szupernóváit magába gyűjtő) Pro-et Contra egyesület 27. alkalommal, ezúttal utoljára hirdeti meg végső támadását Eger városa, a józanész, és a kulturált viselkedés ellen, minden eddiginél nagyobb, több mint 64 fős sereggel. A készítők nyilvánvalóan majdhogynem lehetetlen dologra vállalkoztak azzal, hogy az előző alkotások színvonalát próbálták felülmúlni, ám ezzel szemben már a premier első napján, még a legkeményebb kritikusok szerint is egyértelmű volt a siker.

eger4.jpg

A történet ott kezdődik, ahol az előző rész eseményei befejeződtek, a közös kollektív vonatozás után a harcosok a Kossuth Zsuzsa kollégiumot használták végvárnak, ami példátlan, „kollégiumfeletti” tűrésképességről tett szert. Az esti sorversenyek a gólyatáborok hangulatát idézve tették fel a pontot az egész napos „munkára”, így már a film első részében pörgős, akciódús, jellemzően szentimentális sztorival találkozik a néző, pedig a nagyja még hátravan. A film második része az elesettek gyászával és a pusztítás felmérésével kezdődik (a mozikban több idős hölgy is sírva fakad a film ezen részén) majd a harcosok rettenthetetlen főzőtudásról szert téve alkották meg az ebédet. Egy kis városnézés és gyógyulás után pedig a híres Szépasszony völgyét vették célba végső csatájuk helyszíneként, előrevetítve a film központi koncepcióját, és a sztori csúcspontját. Egyértelműen állíthatom, hogy lebilincselő sztorijával, érzelmileg túlfűtött jeleneteivel és meglepő (Trónok Harcában sem látott) fordulataival a szupermozi székhez szegezi és még napok múltán is gondolkodóba ejti a nézőket.

eger2.jpg

A színészi szereposztásról csak szuperrébuszokban tudok beszélni. Habár rengeteg, új, feltörekvő tehetség is szárnyait próbálgatta (Kapás és társai), mégis több, régi, sokszorosan elismert színész (a legjobb kaszkadőr Szalók, a női szívek megmozgatója Hortobágyi, vagy az Oscar díjas Belicza) is megjelenik, egyesítve a múlt eseményeit a jövő reményeivel, ami egy óriási teljesítmény a mozi alacsony költségvetéséhez képest. A látványvilág egyszerűen elképesztő, az Imax 3D univerzuma gondoskodik róla, hogy akár egy leszakadó sorompó, vagy egy repülő rezsó is teljesen áthassa a nézőt, főleg azért emelem ezt ki, mivel a filmben egy macskán kívül semmit nem számítógép generálta CGI-al készítettek. A zenei aláfestésről Hans Zimmeren és a sokrétű politikai és történelmi zenei alkotásokon kívül, egy 4 tagú cigányzenekar is gondoskodik, így a mozizni vágyókat mintegy teljesen átadva Eger hangulatának.

eger3.jpg

A filmtörténet egyik legerősebb sorozatának tartott „Közgáz-Jogász hétvége” filmek rajongói mindig is egy meghatározó, és nagy táborral rendelkező részét adták karunk hallgatóinak, az utolsó rész pedig méltóképp lezárta ezt a sorozatot, a két szervezet, és a két kar közös múltját. Habár a stáblista utáni pillanatok egy esetleges folytatásra adhatnak okot, a művet egy korszak lezárásaként tekintjük, és az IMDB már most minden idők top 50 filmje közé sorolja.

Puja Zsolt

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lextrem.blog.hu/api/trackback/id/tr268158894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása